November 27-e 1951 óta a Véradók napja. Ekkor minden évben kitüntetést vehetnek át a többszörös véradók, megbecsülésről tesz tanubizonyságot a vöröskereszt azoknak a szervezőknek, akik az adott évben kiemelten segítették a szervezet véradásszervező tevékenységét. November 26- án a Parlamenti központi ünnepségen Pro Vita díjat, a Véradó Mozgalomért Ezüst Emlékérmet, valamint Véradóbarát munkahely kitüntetést vehetett át megyénként 1-1 véradó, véradószervező illetve munkahely.
Véradóbarát munkahely:
Csongrád megye: a szentesi LEGRAND Zrt.
Békés megye: az orosházi LINAMAR AUTÓ-ÉS GÉPIPARI NYRT
Bács-kiskun megye:l a kiskőrösi PROTOKON KFT
Véradó Mozgalomért Ezüst Emlékérem kitüntetés:
Csongrád megye: Kovács László – PICK Szeged Zrt. elnök vezérigazgató
Békés megye: Aradszki Jánosné – Telekgerendás nyugdíjas véradószervező
Bács-Kiskun megye: Kovács János – kecskeméti Club Caribe tulajdonosa
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által adományozható Pro Vita díjban részesült:
Csongrád megye: Dudás István, 107 szeres véradó
Békés megye: Murányi István, 188-szoros véradó
Bács-Kiskun megye: 106 szoros véradó
A városi ünnepségen köszönetet mondtunk még azon szervezőknek, akik 2010-ben rendkívüli segítséget nyújtottak a véradásszervezésben.
A véradó mozgalom támogatásáért és kiemelkedő együttműködésért oklevelet kapott:
Bagdi Zoltán, a Rádió 88 marketingigazgatója
Fátyolné Ménesi Ildikó, Baks község Faluház és Könyvtár vezetője
Maróti Dezsőné, Zsombó község háziorvosa
Kovácsné Vadászi Erika, Szeged Városi Önkormányzat Városőrség igazgatója
A kitüntetéseket átadta Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének megyei igazgatója és dr. Szekeres Veronika, az Országos Vérellátó Szolgálat, Szegedi Regionális Központjának régióvezető főorvosa.













