Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Magyar Vöröskereszt   Keresőszolgálat   Véradó Adatbázis   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Címlap Ifjúsági Vöröskereszt MIVK a megyében Újraélesztési rekord a Dóm téren

Újraélesztési rekord a Dóm téren

E-mail Nyomtatás PDF

Szeptember 24-25-én nagy feladat elé nézett a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. A Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének Szegedi Helyi Bizottságának Elsősegélynyújtó Csoportja felkért bennünket, hogy részt vegyünk a II. Sürgősségi Nap egyik kísérő programján, az Újraélesztési rekordkísérleten. A cél 2040 perc volt, melyből nagy részt az ifjúsági önkéntesek teljesítettek.

Péntek reggel fél nyolckor kezdődött az újraélesztési rekordkísérlet: előbb a Széchenyi téren, majd a Dugonics téren, az egyetemi könyvtár előtt, végül a Dóm téren élesztették újra az ambu babát. Az ifjúsági vöröskereszt önkéntesei, orvostanhallgatók, az egészségügyi főiskola hallgatói, és a rendezvény szervezői kétpercenként váltották egymást: 30 mellkas-kompresszió - két befújás volt a feladat. Mindezt 2043 percig csinálták, hogy megszülessen a rekord.
Önkénteseink péntek délután négytől nyolcig a József Attila Tanulmányi és Információs Központ bejáratánál vették át a stafétát a mentővel megérkező orvostanhallgatóktól. Délután Majoros Kitti, Papp Csilla, Bali Ilona, Szabó Orsolya, Szendrei Attila, Buknicz Ivett, Borsi Bernadett Orsolya, Füredi Andrea, Dovalovszki Dóra, Bozó Szilvia teljesített szolgálatot. Közülük négyen hosszított műszakot vállalva éjfélig folytatták az újraélesztést, akkor már a Dóm téren. Egy élményben is részük volt, hisz helyszínváltásra került közben sor, melynek eredményeként a TIK elől a Dóm térre szállították őket és az Ambu-babát mentőautóval - mindeközben természetesen „zajlott” két perces váltásokkal az újraélesztés. A Dóm téri csapat munkájához ezután csatlakozott még Turai Dávid, Hadobás Ferenc „Peppuuu” valamint Kovács-Horváth Kornél. Így végül éjfélkor kicsit fáradtan, sajnos eredménytelen újraélesztéssel adtuk át a stafétabotot az orvostanhallgatóknak.
Hajnali ébredésnek köszönhetően Borsi Bernadett már 5 órától csatlakozott a rekorder csapathoz, hisz a kritikus időszakbaan minden „éber” segítőre szükség volt. A másik nagy időbeli turnust pedig szombaton dél és négy óra között láttuk el. A rendezvény látogatói körében népszerű volt a rekordkísérletes stand. Szerencsére az IVK önkéntesei itt is nagy számban képviseltették magukat. Ekkor Füredi Andrea, Dani Dóra, Berta Lilla, Dömötör Anna, Papp Csilla, Bali Ilona, Forró Réka, Szendrei Attila, Tóth Lilla, Tanak Josikó, Bunicz Ivett, Dömötör Ágnes, Rostás Norbert, Borsi Bernadett, Kovács Marietta, Kiss Márta, Varga Zsanett, Czibula Ágota teljesítette a ránk szabott feladatot!
Fél hatig a rendezők váltottak minket. De a vöröskereszt önkénteseként Marosfalvi Attila hitelesítő tanuként segítette a munkát. Az utolsó váltás után a 2043. percre megérkezet egy mentőautó, szimbolizálva, hogy mindaddig folytassuk lehetőleg az újraélesztést, míg a szakszerű segítség ki nem ér!


Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a rekordkísérletben, és ezzel ő maga is rekorderré vált!

Köszönjük szépen a MOE-SZHB-nek, hogy részesei lehettünk ennek a nagyszerű eredménynek!

SZÉP VOLT MIVK!!


Újraélesztési rekord a Dóm téren
Módosítás: ( 2010. október 03. vasárnap, 18:00 )  

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés


Hirdetés
Hirdetés
IT-Nav Hungary - Webmail
http://www.veradas.hu - Adjon vért Ön is!

Belépés