A Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet pályázatán nyert a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete. Ennek köszönhetően kerül megrendezésre a megyei Közlekedésbiztonsági és baesetszimulációs képzés Kisteleken február 16. és 19. között a Rózsaliget Kollégiumban a Csongrád megyei ifjúsági önkéntesek számára.
A képzés célja, hogy a megyében dolgozó önkéntes fiatalokat felkészítse a baleset-szimulációra. Ezáltal a résztvevők számára lehetővé válik, hogy saját iskolájukban, területükön fellendítsék az elsősegélynyújtást és népszerűsítsék azt a lehetőségeikhez mérten. Továbbá a résztvevők képessé válnak a biológia tanár, a vöröskeresztes tanár és a program szervező munkáját érdemben segíteni. Cél az önálló feladatvégzés a szervező munkában, mozgósításokban és rendezvények megtartásában. Mindezek közvetlenül hatnak a környezetükre is, elismertségük hatására nagyobb társadalmi elfogadottságot kaphatnak, amely viszont hathat az önkéntes tevékenységek eredményességére.
A program szakmai partnere a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt.










2011. október 13-án a gyönyörűen felújított csongrádi Művelődési Házban egy rendkívül érdekes és tanulságos rendezvényen vehették részt az érdeklődők. Elsősorban Csongrád és a környező települések általános- és középiskolai tanulóit várták a rendezők, de természetesen minden érdeklődőt szeretettel fogadtak. Többek között prevenciós tanácsadás, szűrések, interaktív kiállítás várta a látogatót. Nagy érdeklődés kísérte Dr. Zacher Gábor és Zsolczai István előadását, a kisebbek pedig a helyi rendőrség és tűzoltóság munkatársaival beszélgettek, ezáltal nyerhettek bepillantást az ott folyó munkába.
Az Eötvös József Gimnázium, a Magyar Vöröskereszt bázisiskolájaként a szegedi iskolák közt egyedüliként nyert a 2011-ben kiírt Innovációs Alap pályázaton 150.000 forintot. Az összeg lehetőséget teremtett ambubabák és elsősegélynyújtó tankönyvek valamint kötszerek beszerzésére. A fő cél az volt, hogy az elsősegélynyújtás és a katasztrófavédelem területeit minél jobban megismerjék a diákok. Emellett minden osztályban 1-1 osztályfőnöki órán elsősegélynyújtó ismeretek tanítására került sor, évfolyamonként más-más témában. 



