www.csongradmegye.voroskereszt.hu - Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének honlapja
Köszöntötték a véradókat Szegeden
2011. december 12. hétfő, 17:21
megyei.szerkeszto
Kellemes hangulatú helyszínen, a Megyeháza Csongrád termében került megrendezésre a szegedi Véradóünnepség. A rendezvényen köszöntötte az ünnepelteket dr. Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója. Dr. Szekeres Veronika, az Országos Vérellátó Szolgálat,Szegedi Regionális Központjának régióvezető főorvosa. ünnepi beszédében köszönetett mondott minden véradónak, aki élete egyik legdrágább kincsét, saját vérét adja mások életnek megmentéséért. Tolmácsolta az elmúlt időszakban műtéten átesett betegek köszönetét, akik ezen hétköznapi életmentők nélkül nem ünnepelhetnék velünk a szeretet ünnepét. A köszöntő szavak után a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola 5. osztályos diákjai két Halász Judit számmal ünnepelték a megjelenteket. A szervezet köszönetett mondott a véradók mellett azoknak a szervezőknek, akik a 2011-es évben segítették a véradások sikeres megszervezését, a kiszállásos véradások lebonyolítását.
Módosítás: ( 2011. december 12. hétfő, 17:34 )
|
Taroltak a szegedi fiatalok
2011. május 23. hétfő, 08:28
Buknicz Ivett

Csongrád megye jött, látott, győzött
2011. május 21-én zajlott a Magyar Vöröskereszt 40. Országos Elsősegélynyújtó Versenye, ahol a fiatal elsősegélynyújtók 20-20 legjobb csapata mérhette össze tudását gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában.
Csongrád megye színeiben a megyei fordulón győzedelmeskedő csapatok indultak: gyermek kategóriában a Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csapata, ifjúsági kategóriában a szegedi Ifjúsági Vöröskeresztes Aktivisták csapata, míg felnőtt kategóriában a szegedi Felnőtt Elsősegélynyújtók Csapata állt „rajthoz” szombat reggel.
Módosítás: ( 2011. május 23. hétfő, 10:11 )
Elsősegélynyújtó verseny Szeged
2011. március 16. szerda, 08:37
megyei.szerkeszto
A Magyar Vöröskereszt Szeged Területi Szervezete az idei tanévben is megrendezi felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyét. A verseny ideje: 2011.04.11. A verseny helye: Szeged
Nevezési határidő: 2011. április 1. (péntek)
A jelentkezési lapokat az alábbi elérhetőségeken várjuk:
Levélcím: 6721 Szeged, Bárka u. 6/b, Fax: 62/425-267 E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A verseny ideje: 2011. 04. 11. 14 óra
Jelentkezési lap letöltése: DOC
Módosítás: ( 2011. március 28. hétfő, 08:00 )
|
Megyei világnapi ünnepség
2011. május 16. hétfő, 06:58
megyei.szerkeszto
2011. május 6-án került megrendezésre Szegeden a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének Megyei Küldöttgyűlése, világnapi ünnepsége. A rendezvény helyszínéül a Tisza River Café szolgált. Impozáns környezetben, kellemes délutánt töltöttünk el a küldöttekkel, a munkájuk elismeréseként kitüntetést kapó önkénteseinkkel. Május 16 a Magyar Vöröskereszt megalakulásának a napja, május 8 pedig a Nemzetközi vöröskereszt napja. Ez alkalomból minden évben elismerjük önkénteseink munkáját, megköszönjük, hogy számíthatunk rájuk, segítik munkánkat. Idén az alábbi kitüntetések kerültek átadásra:
Módosítás: ( 2011. május 16. hétfő, 07:30 )
Véget ért a Mikulásgyár
2009. december 23. szerda, 21:49
G Peti
Országosan közel 13 000 doboz ajándék gyült össze a Mikulásgyárakban, ami egyben új rekordot is jelent. Ha az összegyült dobozokat egymásra raknánk akkor hatszor lenne magasabb mint a Kékestető.
A szeged plázában felállított gyüjtőponton 36 önkéntes és 7 vöröskeresztes munkatárs segítségével összesen majdnem 200 doboz ajándék gyült össze, ami reményeink szerint elegendő több mint 300 család megsegítésére. Nagyságrendileg ez a mennyiség sorbarakva átér egy teljes méretű focipályát. Elsősorban játékokat és tartós élelmiszereket hoztak az adományozók, de nem volt hiány ruhákból, tisztítószerekből sem.
Köszönjük szépen minden adományozónak, hogy hozzájárult a nélkülözők boldog karácsonyához. Kívánunk nekik és családjaiknak boldog, békés karácsonyi ünnepeket.
Módosítás: ( 2010. december 23. csütörtök, 09:45 )
|
|
|
|
|
|
1. oldal / 13 |